Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021.01.31.
„HIÁBA GYŐZKÖDJÜK ŐKET, HOGY MINDEN SZUPER, ŐK IS, MI IS TUDJUK, HOGY NEM AZ” – KAMASZOK A NÉGY FAL KÖZÖTT A TANÁR SZEMÉVEL
Tanárként és emberként is mindig alapvető feladatomnak tartom, hogy kiálljak a diákok mellett. Nemcsak a saját diákjaimért, hanem mindegyikért. Most, ezekben a vészterhes időkben is ezt teszem, mert kezdem úgy érezni, hogy a diákok lelkiállapotával kevesen törődnek, sokan csak azt várják el tőlük, hogy némán tűrjenek. Tűrnek is, de egyre mélyebbre kerülnek, egyre rosszabb lelkiállapotban vannak, erre egy csomó felnőtt ahelyett, hogy segítené őket, még beléjük is rúg, állítja Balatoni József, alias Jocó bácsi, aki elég dühös.
(Forrás: wmn.hu)
 
2021.01.30.
Radó Péter: Gender-tények: fiúk és lányok az iskolában és azon túl
A magyar kormány itthon és nemzetközi fórumokon egyaránt elszánt harcot folytat a hagyományos konzervatív családeszmény védelmében és a „gender-ideológia” ellen. A háborús háttérzajban elvesznek azok a tények, amelyek valóságos problémákról szóló párbeszédet tennének lehetővé. Ennek ellenére szükség van az erről szóló értelmes diskurzusra, különösen a nemek közötti egyenlőtlenségek újratermelődésében komoly szerepet játszó oktatással kapcsolatban.
(Forrás: portfolio.hu)
 
2021.01.30.
Okoz-e netfüggőséget a távoktatás?
Hogyan húzzuk meg az internetfüggőség határát egy olyan generációnál, amelyik alapból rengeteget lóg az interneten? A meglátogattuk a téma egyik prominens kutatóját, Párizsban. Michael Stora a digitális világot és annak fiatalokra gyakorolt hatását tanulmányozza.- Apránként ez az ember nem csinál már semmi mást,csak játszik - jellemzi a függőséget Stora. - A videojátékokhoz való viszony hasonló lesz más függőségekhez. A játék fontosabb lesz, mint a kapcsolattartás más emberekkel. A virtuális kapcsolat fontosabb, mint a kapcsolat a való világgal. Ha ez az ember hat hónapon belül nem tud változtatni ezen a működési módon, akkor egyértelműen beszélhetünk kiberfüggőségről. Stora szerint a kiberfüggőségtől szenvedő fiatal emberek 98 százaléka intelligensebb az átlagnál, de vagy szociálisan elszigeteltek, vagy autisztikus jegyeket mutatnak, esetleg iskolai problémáik vannak.
(Forrás: euronews)
 
2021.01.29.
Kenesei István: Egyetemi snellpartik
A kuratóriumok egyik-másik tagja már-már valódi tulajdonosként viselkedik. Hallani történetekről, melyek szerint közvetlen (és ellenszolgáltatásoktól mentes) megrendeléseket adnak le egyes tanszékeknek saját céljaikra, de nagyobb baj, hogy egyre kevesebb szerepet szánnak a választott testületeknek, kivéve amikor az általuk preferált vezetőket kell megszavazniuk. A valódi vagyonjuttatása miatt téves mintaként beállított Corvinuson az egyik első lépés az volt, hogy megszüntették a karokat, így eltűntek a középvezetői szintet betöltő dékánok, helyettük a tanszékeket és kutatóközpontokat 12 intézetbe helyezték.7 Most az oktatók véleményének a képviselete sokkal közvetettebben érvényesül – ha egyáltalán, ahogy már az eddigi tapasztalatok is mutatják. A Munka törvénykönyve alapján egyébként a vezetői posztról bárkit bármikor le lehet váltani, és már indokolni sem kell, mint a régi rendben.
(Forrás: Élet és Irodalom)
 
2021.01.29.
Döntés még nincs, de a köztévében már a Szegedi Tudományegyetem alapítványi átalakulásáról beszéltek
A köztévé szerda délutáni híranyagában kész tényként kezelték, hogy alapítványi modellre vált a Szegedi Tudományegyetem, holott erről csak pénteken dönt majd a szenátus – írja a Szegeder. Az „Átalakul a Szegedi Tudományegyetem – alapítványi fenntartásba kerül az egyetem” című tudósításban Fendler Judit kancellár végig jelen időben beszél a modellváltásról és annak előnyeiről. Mint megírtuk, a Színház és Filmművészeti Egyetemhez hasonló botrányok elkerülésére most az egyetemek szenátusának kell kérnie az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a modellváltást. A Szegedi Tudományegyetem szenátusa erről csak pénteken dönt. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Professzorok Tanácsa hétpontos állásfoglalásban figyelmeztette az egyetemi vezetést, hogy a döntésük nemzedékekre hat ki, ezért csak alapos információk birtokában hozzanak, jól megfontolt döntést.
(Forrás: telex)
 
2021.01.29.
Ezekbe a középiskolákba szinte lehetetlen bekerülni: van, ahol 17-szeres a túljelentkezés
Január 23-án, szombaton tartották a központi felvételiket, az első pótló időpont pedig tegnap 14 órától volt. De már a középiskolai jelentkezési lapok leadásáig sincs sok idő hátra: ennek február 19. a határideje. A közölt táblázatban a HVG 2021-es középiskolai rangsora szerinti top tíz iskolát vettük sorra, és megnéztük, hogy a tavalyi felvételin mennyien jelentkeztek az adott intézményekbe, illetve hány helyet hirdettek meg összesen.
(Forrás: eduline)
 
2021.01.29.
Besült a szakképzés „csodafegyvere”
Különösen nehéz helyzetbe kerültek a szakképző intézmények a koronavírus-járvány megjelenésével, hiszen a szakmát tanuló diákok számára nemcsak az elméleti oktatást, hanem a gyakorlati képzést is biztosítaniuk kell. Míg előbbit többé-kevésbé meg lehet oldani a digitális munkarend keretében, a szakmai gyakorlatok megszervezése már sokszor nehézségekbe ütközik, különösen az új szakképzési törvény miatt, ami a gyakorlati oktatást elsősorban külső képzőhelyeken – cégeknél, vállalatoknál – valósítaná meg. Csakhogy a járvány, illetve a kormány által elrendelt szigorítások miatt sok olyan cég helyzete is bizonytalanná vált, akik a megújuló szakképzés „csodafegyvereként” is emlegetett duális képzés keretében vállalták, hogy külsős képzőhelyként diákokat fogadnak. Ezt most egyáltalán nem vagy csak részben tudják megtenni.
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.28.
SOK SZÜLŐ ÉS DIÁK ATTÓL TART, HOGY AZ ONLINE OKTATÁS KEVÉS LESZ A SIKERES ÉRETTSÉGIHEZ
Bármennyire furcsa, a megkérdezett érintettek egyöntetű véleménye szerint botorság volna elhalasztani az idei vizsgákat, és voltaképpen a tavalyi lebonyolítási renden sem kellene változtatni, legfeljebb a teljesítmény elbírálásának szigorán. „A diákok zöme röhögött a #nelegyenidénérettségi típusú petíciókon” – foglalta össze kérdésünkre egy budai szülő. Tény, hogy az év elején a teljes érettségi eltörlésért indított, pár nap alatt állítólag közel 30 ezer aláírást gyűjtő petíciót január második hetében törölte kezdeményezője, a szóbeli vizsgák alóli mentesítést kérő azóta indított beadványt viszont cikkünk megjelenéséig kevesebb mint 2000-en írták alá.
(Forrás: Qubit)
 
2021.01.28.
Még nincs döntés az érettségizőkről, egyelőre nem kapnak hamarabb oltást
Még nem hozott olyan döntést a kormány, hogy az érettségizők és tanáraik egy soron kívüli beoltás után visszamehetnének a tantermi oktatásba erről számolt be az atv.hu kormányzati forrásokra hivatkozva. A portál úgy tudja, a mai kormányülésen egyelőre nem hozott ilyen döntést a kormány, azaz az érettségizők számára továbbra is marad a digitális tanrend.
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.28.
„Nem bízhatunk a rektorunkban, természetesen nem bízhatunk a kancellárunkban, de a reményt nem szabad elveszítenünk”
Január 27-én, a Pécsi Egyetem önszerveződő plénumának mintájára a Szegedi Tudományegyetemen is online plénumot tartottak, mintegy 500 ember részvételével. A járványkorlátozások miatt Zoomon tartott fórumon bárki szabadon részt vehetett, nem volt egyetemi polgárokra korlátozva a részvétel. A megbeszélés témája az egyetem január 29-én, pénteken esedékes (nem nyilvános) szenátusi ülése volt, amelyet a plénumot szervező Veritas Virtus Libertas egyetemi polgári csoport elutasít.
(Forrás: mérce)
 
2021.01.28.
L. Ritók Nóra: Egészséges táplálkozás
Itt van az, amit a fogyasztói világ üzenetének mondok. A “nekem telik rá” érzés eljátszása, kihangosítása. Ezt látom a népkonyha ebédjének a leszólásában is. “Na, itt van már a szegények ebédje….” “a lelenc-kaja”… “mi ez?! lencsefőzelék? Na, jól lakik ma is a kutya…” “nekem nem kell, én meg nem eszem”. Pedig semmi baj ezekkel az ételekkel, de mintha ennek a jó ízű elfogyasztása is beismerése lenne annak: te szegény vagy, erre vagy rászorulva, neked ez is jó. Őrület ez. A napi étkezések pedig így zajlanak: reggelit elvétve esznek. Reggeli helyett van a cigi, meg a kávé. A gyerekeknek inkább pénzt adnak, hogy vegyenek maguknak valamit reggelire. Ha nincs pénz, nincs reggeli. Az ovi, általános iskola ad tízórait, a középiskola már nem. Ám nagyon ritka az itt is, aki otthonról visz pl. valamivel megkent kenyeret…és kap is érte gúnyolódást a többitől: “mi van, csóró vagy, nektek nem telik egy kiflire?” A felnőttek délig nem is igen esznek. A legtöbb helyen vacsorát főznek.
(Forrás: hvg.hu/Nyomor széle blog)
 
2021.01.27.
Az egyetemi\" modellváltás\" az értelmiség megleckéztetése
Más, alapítványi fenntartásba került egyetemeknél is látható az a törekvés, hogy a kuratóriumok uralják az intézményt. A jövő év elejétől pedig ez várhatóan tovább erősödik majd, hiszen Palkovics helyett akkortól ők lesznek az alapítói jogok gyakorlói is. A kuratóriumok teljesen rátelepedhetnek az egyetemekre, s ha a szenátusnak nem lesz jól körbebástyázott autonómiája, akkor kezükbe vehetik például nemcsak a vezetők, hanem az egyetemi oktatók kinevezését is. Akár szakok indításáról, bezárásáról is dönthetnek. Az orvos- vagy természettudományi karokon nyilván kevésbé élnek majd ezzel a lehetőséggel, de a bölcsész-, a társadalomtudományi vagy a pedagógiai képzések teljesen ki lesznek szolgáltatva a fenntartó alapítványt képviselő kuratóriumoknak. Ahogy az a Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében is történt, amelynek radikális jobboldali átalakítása várhatóan inkább minta lesz, mint kivétel.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.26.
Nahalka István: Csökkenő gyermeklétszám, fogyatkozó tanári kar, veszélyes tendenciák
A pedagógustársadalom végzetesen elöregedett-sokkal kevesebb fiatal lép a pályára, mint amilyen számban az idősek nyugdíjba mennek. Pár éven belül ennek súlyos pedagógushiány lesz a következménye. A jelenség már most is érezteti hatását. Vannak szakterületek, amelyeken már ma is súlyosnak tekinthető a pedagógushiány, ilyen elsősorban a matematika, a természettudományos tantárgyak, különösen a fizika van rossz helyzetben, de a tanítók számában mutatkozó hiány sem ad okot bizakodásra. Az egész probléma azzal kapcsolatos, hogy a pedagóguspálya a fiatalok számára ma nem vonzó. Hogy az legyen, ahhoz alapvető változások szükségesek, egyáltalán nemcsak a pályán elérhető jövedelmeket tekintve, hanem az egész rendszerben.
(Forrás: index)
 
2021.01.26.
Miért nem kerülnek előre az oltási tervben az óvodai és iskolai dolgozók?
Ők azok, akik folyamatosan a gyerekeink közvetlen közelében vannak, így fokozottan kitettek a fertőzésnek. Mindannyiunk közös érdeke, hogy minél előbb beoltsák őket – állítja írásában Burai Vera, aki szerint a pandémiás időszakban az oktatás rendszerszintű problémái felnagyítódnak. Az előnyösebb helyzetben lévő iskolák pedig még inkább elhúznak a kevésbé szerencsés helyzetben lévő iskoláktól.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.26.
Horváth Péter: jó lenne, ha a pedagógusok előrébb kerülnének az oltási tervben
A társadalomnak és a gazdaságnak is szüksége van arra, hogy az iskolák működjenek, ezért jó lenne mielőbb beoltani a pedagógusokat – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója beszélt arról is, hogyan lehet most felkészülni az érettségire, miként lehetett lezárni az első félévet, és hogy miért vett részt egyre kevesebb pedagógus az országos tesztelésen.
(Forrás: Infostart)
 
2021.01.26.
A koronavírus miatt megbetegedett tanárok négyötöde nem kapta meg a 100 százalékos munkabérét
Egy friss kutatás szerint a pedagógusoknak nem jött meg nagyon a kedve a digitális eszközök alkalmazásához a karanténoktatás során, ha visszaállna az iskola a normál rendbe, negyedük még annyit sem használná azokat, mint eddig. A tanárok mintegy ötöde kapta el eddig a koronavírust, aki elkapta, annak viszont – Kásler Miklós ígérete ellenére – csak a 19 százaléka kapott teljes bért a betegsége idejére.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.26.
Romániában numerológiai tanfolyamokra küldték a tanárokat
Romániában a számmisztika segítségével tanulja majd több száz tanár, hogyan kezelje jobban a gyerekeket. A kurzust egy olyan szervezet szolgáltatja, amely maga is elismeri, hogy a módszernek nincs tudományos alapja. A Szabad Európa román szerkesztősége utánajárt a furcsa hírnek.
(Forrás: szabadeuropa..hu)
 
2021.01.26.
„Nagy meglepetés nem érhette a felvételizőket a magyarfeladatok láttán”
Szombaton írták a középiskolába felvételiző diákok a központi írásbeli vizsgákat. A járvány miatt rendhagyó szabályokkal, azonban hagyományos feladatsorokkal találkozhattak a felvételizők. A szaktanár szerint a korábbi évek feladatsoraihoz hasonló kérdéseket kaptak az idén felvételizők is. Magyarból ugyanis a korábbi évek tendenciáját követik a feladatlapok és a kérdések is, így vélhetően a pontszámok is hasonlóan alakulnak majd, mint az elmúlt években - mondta Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja.
(Forrás: eduline)
 
2021.01.25.
Felturbózzák a tanárok nyelvtudását
Ráerősít a kormány az iskolai nyelvoktatásra ebben az évben. Amellett, hogy az új kerettantervek élményszerűbbé varázsolják az idegennyelv-órákat, a járvány lecsengése után pedig végre beindulhatnak a diákok külföldi nyelvkurzusai, a tervek szerint 2021-től évi másfél milliárd forintot fordít a pedagógusok nyelvi kompetenciáinak fejlesztésére a kormány. Úgy tudjuk, éppen előkészítenek egy nagyszabású továbbképző programot: a gyakorló nyelvtanároknak anyanyelvi területen biztosítanának szakmai fejlesztést.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.25.
„Nem hisszük, hogy a kormányt fel lehet tartóztatni, a mi kéréseinket is le fogják söpörni”
A Pécsi Tudományegyetem az önállóságát megőrizve lenne alapítványi intézmény, a kormány azonban elvenné a PTE autonómiáját. Az oktatók rezignáltan gondolnak a jövőre, de azt azért megjegyzik: Putyin soha nem lehetne díszpolgár Pécsett. Nem értem, mi magyarázza ezt a kapkodást? Azt se látom át, hogy mitől jut több pénz egy alapítvány által fenntartott egyetemnek, mint az államinak? Ekképp meditált a pécsi egyetem egyik idős tanára, amikor megkérdeztem tőle, mi indokolja az intézmény sietős átszervezését. Ezt követően a PTE rektorát, Miseta Attilát kérdeztem. Miseta ugyanis két, egymással ellentétes információt kapott arról, hogy az átszervezés után a klinikák az egyetemnél maradnak-e vagy sem. A rektor elképzelhetetlennek tartja a klinikák kiszakítását az egyetemből.
(Forrás: 24.hu)
 
2021.01.25.
Mundruczó Kornél az SZFE-ügyről: A tanárok listája majdnem kommentálhatatlan
A magyar rendező azután nyilatkozott így, hogy kiderült: az alapítványi kézbe került egyetemen többek között a botrányos interjújáról ismert egykori Echo TV-s, Velkovics Vilmos is tanítani fog.„Egészen elképesztő, amit letettek az asztalra a diákok, a volt tanárok, és azok, akik még még állományban vannak a régi rendszerből. „Aggasztó látni, hogy ezt a tradíciót így darálják be, ilyen agresszív módszerekkel szüntetik meg. Ez a vulgaritás határán van”
(Forrás: 168 óra)
 
2021.01.25.
Élesben Hiller Istvánnal: A tiltakozó diákok alkotóműhelyéből hoznánk létre egy új SZFE-t
Kicsinyes, pitiáner, harmadosztályú bosszúnak tartja az SZFE tanulmányi rendszerének lezárását Hiller István. Az MSZP oktatási szakpolitikusa arra biztatja a diákokat, hogy tartsanak össze, és precízen őrizzék meg megszerzett jegyeiket, mert egy új vezetés ezeket majd elfogadhatja. Szerinte egy kormányváltás után egy nap és egy éjszaka alatt lerakhatnák egy új színház- és filmművészeti intézmény alapjait.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.22.
Maruzsa Zoltán: a felvételin a szülők nem léphetnek az iskolákba – exkluzív interjú
Az ismert biztonsági óvintézkedések maradéktalan betartása végett, a korábbi évekkel ellentétben jóval több helyre lettek beosztva a jelentkezők – általános iskolákat is bevonva –, hiszen általában csak a felvételiztető középiskolákban írják a diákok a dolgozatokat. Így összességében 535 helyszínre vannak szétszórva a felvételizők, megteremtve azt a lehetőséget, hogy a korábbi években esetlegesen tapasztalt zsúfoltság elkerülhető legyen. Maruzsa Zoltán arra is kitért, hogy természetesen a szülők nem léphetnek majd az iskolák területére, és ugyan semmi sem tiltja, hogy a diákok a matematika és a magyar nyelv és irodalom feladatlapok kitöltése között elhagyják a tantermeket, ám a kontaktusszám csökkentése indokolttá teheti, hogy a pihenés perceit inkább az adott teremben töltsék a vizsgázók, viszont az iskola épületének elhagyása semmilyen mód nem lehet szükséges.
(Forrás: infostart)
 
2021.01.22.
Lázméréssel kezdődik a holnapi felvételi
Az érettségik során már alkalmazott és bevált járványügyi szabályok szigorú betartása mellett tartják meg holnap a középiskolai felvételi vizsgákat – közölte lapunkkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A középiskolába készülő fiatalok holnap írják meg a központi írásbeli felvételit: egy magyar nyelv és irodalom, illetve egy matematika feladatsor vár rájuk. Országszerte 535 helyszínen szerveznek vizsgát, mintegy 75 ezer diák részvételével. Tudni kell ugyanakkor, hogy a középiskoláknak csak mintegy fele követeli meg a felvételit, számos intézménybe vizsga nélkül, pusztán az általános iskolai jegyek alapján is be lehet jutni.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.22.
Felvételi a vírus árnyékában
Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések megegyeznek a tavalyi érettségin bevezetett szabályokkal: mindenhol biztosítani kell a kézfertőtlenítőt, egy teremben maximum tíz vizsgázó tartózkodhat, betartva az 1,5 méteres távolságot. Az intézményekbe a belépés általános szabályai lesznek érvényesek, maszk viselése a vizsgák ideje alatt csak a felügyelő tanároknak kötelező, a diákoknak ajánlott. A beszedett dolgozatokat másnap reggelig elzárják. A hagyományos pótnap (január 28.) mellett egy második pótnap elrendeléséről is döntöttek, ez február 5-én lesz. Erre azok a diákok jelentkezhetnek, akik a vizsga napján igazoltan Covid-19 fertőzésben szenvedtek vagy hatósági házi karanténba kerültek.
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.22.
Távoktatással indulhat a következő félév az egyetemeken
A kormány dönteni fog a február 1-je utáni szabályokról, de jelen pillanatban változtatás nem várható. Tehát nagy valószínűséggel az egyetemek a korábbi távoktatás szerint kell, hogy megkezdjék az oktatást - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Ez azt jelenti, hogy a keresztféléves képzésekre jelentkezők is valószínűleg online kezdik majd meg az egyetemi tanulmányaikat.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.21.
Belebetegszenek, belefáradnak a tanárok a Covid alatti oktatásba
Súlyos mentális, és bürokratikus munkaügyi terheltség, romló kapcsolat a diákokkal és szüleikkel, kevés érdemi intézményes segítség. Ezek voltak azok a leggyakrabban leírt körülmények, amelyek a Pedagógusok Szakszervezete ifjúsági tagozatának online felméréséből. Az általuk kiküldött kérdőívet végül 1496 fő, a közoktatásban dolgozó 1281 nő és 215 férfi töltötte ki, többségük Budapestről, Győr-Sopron megyéből és Csongrád-Csanád megyéből válaszolt és általános iskolában vagy szakiskolában dolgozik
(Forrás: mérce)
 
2021.01.21.
TANÍTÁSHIÁNYOS FELKÉSZÜLÉSSEL ÉS JÁRVÁNYÜGYI KÉRDŐJELEKKEL INDULNAK SZOMBATON A KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELIK
A mostani 10, 12 és 14 éves felvételizőknek ráadásul nemcsak a digitális oktatás hiányosságai miatti ismerethiánnyal, hanem a világjárvány mentális következményeivel is meg kell birkózniuk. Az érintett szülők egytől egyig arról számoltak be a Qubitnek, hogy bár a gyerekeik ritkán artikulálják, de negatív stresszként élik meg a járványhelyzetet, a maszkviselést és a távolságtartást, de legfőképp a felnőttek pánikreakcióit. Ugyanakkor intézményesített stresszkezelési módszerek nincsenek egyetlen iskolában sem, bár a szülők szerint akadnak már egyéni kezdeményezések.
(Forrás: Qubit)
 
2021.01.21.
Együttműködés a hazafias nevelésért
Együttműködési megállapodást írt alá a Honvédelmi Sportszövetség, a Székesfehérvári Tankerületi Központ és a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola a hazafias és honvédelmi nevelésről. A mostani együttműködés elsősorban oktatási tevékenységekben valósul majd meg, de a felek vizsgálják, hogy milyen további közös programokat, tevékenységeket tudnak összeállítani.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.21.
A külföldi diákokat is megviselte az elzártság
A mintegy nyolcezer hallgató megkérdezésével készült felmérésből kiderült: a válaszadók 63 százaléka szerint többnyire nagy mértékben, meghatározóan befolyásolta a járvány tanulmányaikat. A diákok 40 százaléka jelezte, hogy növekedett a tanulásra fordított idő a távoktatás ideje alatt, ugyanakkor 25 százalékuk kevesebb időt tudott fordítani tanulmányaira. Utóbbiban nagy szerepe volt például annak, hogy az időbeosztás tervezése nehézséget okozott karantén idején, de a tanulásra kijelölt hely megfelelő kialakítása, az önálló tanulás, valamint a motiváció, a figyelem fenntartása is többeknek nehézséget okozott. A hallgatók 65 százaléka számolt be karantén ideje alatti szorongásról és stresszről, mintegy 61 százalékuknak a hazautazással kapcsolatos terveiket is el kellett vetniük. A diákok felét az elzártság és az egyedüllét is megviselte, 20 százalékuk pedig előítéletességgel, diszkriminációval is találkozott. Hasonlóra világított rá az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának vizsgálata is, amely szerint a külföldi hallgatók negatív élményeiből kiemelkedő volt az averzív előítélet, az elkerülés, a koronavírussal való azonosítás.
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.21.
Alap lenne a tanárok megfelelő bérezése – Gloviczki Zoltán rektor a Mandinernek
A pedagógus-életpályamodell bevezetésekor látszott, hogyan hat egy ilyen, világos paraméterrendszer és komoly anyagi megbecsülés. Szégyellem magam, hogy ezt kell mondanom, de ma is nagyon sokat jelentene. Jó lenne, ha ez az életpályával együtt járó fizetésemelés időtálló lenne, de sajnos nem az. A fiatalok számára pedig nem vonzó az a szomorú tény, hogy az utóbbi két-három évben külön kormányintézkedésekkel az országos minimálbérhez kellett igazítani a pedagógusok bérét. Nyilván vonzó lenne, ha egy érettségivel vagy egy szakiskolai végzettséggel lehetne tanítani, de nagyon nem ez a helyzet, hiszen a strapás munkához először még egy főiskolát, tudományegyetemet is el kell végezni. Természetesen mással is fokozni lehet a megbecsültséget, de a megfelelő bérezés alap lenne. Valóban komoly probléma a pedagógushiány, ám addig, amíg tanárokat lehet átrendelni intézményen belül és lehet helyettesíteni is,
(Forrás: Mandiner)
 
2021.01.21.
Egyetemi “modellváltás”: Halló, halljátok? Ebből nem kérünk!
Január 19-én, este hat órai kezdettel került sor a free PTE csoport szervezésében arra az összegyetemi online plénumra, amire több – már modellváltáson átesett – intézmény képviselőin kívül a szervezők meghívták Miseta Attila rektort is (és részt is vett rajta), így az esemény első felében többek között tőle is kérdezhettek a résztvevő hallgatók, oktatók és szimpatizánsok. Az esemény első része inkább fórum volt, nyolc után kezdődött igazából a plénum. A résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el, amiben elutasítják a modellváltási folyamatot.
(Forrás: Szabad Pécs)
 
2021.01.21.
A Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzata 70 igen, nulla nem arányban támogatja a struktúraváltást
Január első napjaiban hívták be az Innovációs Minisztériumba (ITM) a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek rektorait, ahol Palkovics László ismertette velük a minisztériumi forgatókönyvet: saját kérésükre kikerülnek az állami fenntartásból. Az intézményeknek csak pár napjuk van rá, hogy a kormányzati ütemterv szerint önként kérjék a modellváltást, pedig a három nagy vidéki egyetem mellett a Semmelweis Egyetemet is érintő alapítványosítás meghatározza a hazai felsőoktatás következő évtizedeit. Bár Szegeden és Pécsen is vannak az átalakítási tervekkel szemben az erőteljesebb fellépésben bízó tiltakozók, az SZFE-shez hasonló radikális ellenállást most úgy tűnik, nem támogatja az egyetemi hangulat. Az egyetemi vezetés pedig Debrecenben (ahol a Putyinnak díszdoktori címet adó, Palkovicsnak külön irodát fenntartó Szilvássy Zoltán a rektor) és a Semmelweis Egyetemen határozottan átalakításpárti, ahogy a szegeden is egyértelműnek tűnik a rektor álláspontja.
(Forrás: telex)
 
2021.01.20.
A PDSZ ÁLLÁSPONTJA AZ ÉRETTSÉGIVEL KAPCSOLATBAN
A PDSZ álláspontja az, hogy az érettségire történő felkészülés, felkészítés egyáltalán nem annyira zökkenőmentes és ideális, mint ahogy azt az államtitkár és más kormányzati szereplők láttatni szeretnék. Ideje, hogy a kormány is elismerje: az online oktatás keretei között az érettségi felkészítés igenis problémásabb, mint az osztálytermi oktatás során. Ez akkor is így lenne, ha a digitális munkarend kitűnően kidolgozott, központilag jól menedzselt, szilárd szakmai alapokon állna – ettől azonban ez a rendszer nagyon messze jár, és mindenki – szülők, érettségizők, pedagógusok – is pontosan látják, hogy az előző évekhez képest igenis, komoly hátrányok érik a felkészülő diákokat. Ahogy természetesen az sem előnyös, hogy a kormányzat kizárólag kétdimenziós módon képes értelmezni ezt az összetett problémakört, és már hónapokkal előre megígér egy olyan helyzetet, amelyre igazából érdemi ráhatása nincs és nem is lehet.
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
 
2021.01.20.
A rektoroknak a minisztériumban mondták meg, mi legyen a kérelmükben
Január első napjaiban behívták az Innovációs Minisztériumba (ITM) a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek rektorait, ahol Palkovics László ismertette velük a minisztériumi forgatókönyvet: saját kérésükre kikerülnek az állami fenntartásból. Az intézményeknek csak pár napjuk van rá, hogy a kormányzati ütemterv szerint önként kérjék a modellváltást, pedig a három nagy vidéki egyetem mellett a Semmelweis Egyetemet is érintő alapítványosítás meghatározza a hazai felsőoktatás következő évtizedeit.
(Forrás: telex)
 
2021.01.20.
PSZ Ifjúsági Tagozat: A kormány a dolgozók leszalámizására készül az SZTE privatizációja során
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Ifjúsági Tagozata, ebben kifejtik, hogy a kormány a Szegedi Tudományegyetemet (is) érintő alapítványi átalakításával kapcsolatos bürokráciacsökkentési és bérfejlesztési ígéretei mögött valójában politikai hatalomszerzés és pénzsóvárság áll: „Hosszú évek óta elhanyagolt területeken ígér Kánaánt, a bürokrácia lebontását és magasabb béreket a kormány. Mindent, amit mint fenntartó eddig is meg tudott volna lépni. Mindezzel megkönnyítik az uniós pénzek baráti körökbe történő kiszivattyúzását, bizonyos jól termelő tanszékeken a bérek versenyszférához igazítását, és a kevesebb vagy semmit sem termelő karok és tanszékek leépítését. Ez pedig a felsőoktatás minden szereplője szempontjából erősen aggályos.”
(Forrás: mérce)
 
2021.01.20.
„Megint rabszolgák lettünk” – ezt teszi az iskolákkal a növekvő pedagógushiány
Tulajdonképpen egyfolytában helyettesítünk – mondta Neubauer Tamás informatikatanár, a Pedagógusok Szakszervezete Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a 24.hu-nak azzal kapcsolatban, mit jelent a magyarországi iskolák mindennapi életében az a nemrég közzétett KSH-statisztika, amely szerint az idei tanévben tovább csökkent a főállású pedagógusok száma. A friss adatok szerint a köznevelésben és a szakképzésben jelenleg 146,7 ezer pedagógus dolgozik, majdnem háromezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt húsz évben ráadásul egyszer sem volt olyan alacsony a főállású pedagógusok száma, mint most. A számuk egyébként 2016 óta folyamatosan csökken, mondta a Népszavának az adatokkal kapcsolatban Gosztonyi Gábor. A PSZ alelnöke jelezte, a nyugdíjba menő tanárok helyére nem vesznek fel újakat, nem hirdetik meg a megüresedett helyeket, hanem szétosztják a plusz órákat a többi pedagógus között.
(Forrás: 24.hu)
 
2021.01.20.
Nehéz lesz a számítógépek mellől visszatérni az iskolába
Keith Humphreys, a Stanford Egyetem pszichológia tanszékének függőségekre szakosodott professzora szerint „epikus„ elvonási tünetekre lehet számítani a gyerekek egy táboránál: nem tudnak majd összpontosítani a hétköznapi élethelyzetekben, hiányoznak majd számukra a kütyük által folyamatosan adott visszajelzések és információk. Gyakorlatilag nem tudnak majd mit kezdeni magukkal, szó szerint elvonási tüneteket produkálhatnak. Az álláspontot osztja Dr. Jenny Radesky, a Michigani Egyetem gyermekorvosa is. A bezárkózás kezdetén azt tanácsolta a szülőknek, hogy hagyhatják a szokásosnál többet kütyüzni a gyerekeket, de nem számított rá, hogy ilyen sokáig elhúzódik a védekezés.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.20.
„Mostantól inkább hagyjanak élni minket!”
Fél év telt el azóta, hogy a gyöngyöspatai iskola egykori roma diákjai közül hatvanan kártérítést kaptak a magyar államtól az évekig elszenvedett szegregáció miatt. A helyszínen járva kiderült: legtöbben házfelújításra költöttek, de volt, aki autóvezetői tanfolyamra is beiratkozott.- Mintha látnék javulást, és nagyobb lenne a nyugalom – mondja egy középkorú, havat sepregető a falu központjában, távolabb a romák lakta utcától. Nagy szó ez a dicséret egy olyan településen, ahol évek óta feszült a légkör romák és nem romák között, s ahol az egyik ábécé mellett elhaladva egy hatéves forma kislány szájából halljuk a mondatot, a nagymamája felé fordulva: „biztos, hogy itt hagyjuk a Škodát, nem fogja ellopni valaki?”Az előítéletek fala mindkét oldalon magas és vastag, ebből már egy téglát leverni is előrelépés. Az asszony szerint a romák közül egyre többen dolgoznak normális munkahelyen, nemcsak éhbérért az önkormányzatnál
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.20.
SZFE-hallgatók: Érezhető a bosszúvágy az egyetem blokádjáért
A hallgatók ugyanakkor nem terveznek semmilyen közös, demonstratív lépést, amilyen az általános kiiratkozás vagy a tanulmányok tömeges halasztása lenne. Azt mondják, az a legfontosabb, hogy mindenki önazonosan dönthessen, legyen szó akár érzelmekről, akár olyan praktikus tényezőkről, mint a diákhitel vagy az önköltség. „Egységesek akarunk maradni, folytatva az ellenállást, de ezt nem egy közös, adminisztratív lépéssel akarjuk kifejezni, mert az nem egységet, hanem kényszert jelentene. Senki nem erőszakolhatja rá a saját élethelyzetét a másikra.”magyarázza Antal Bálint. Az új tanárokról a hallgatók úgy gondolják, épp olyan ideológiai képzést adhatnák majd át a jövőbeli hallgatóknak, amivel épp a modellváltás előtt vádolták az egyetem oktatóit, ugyanakkor úgy vélik, még csak nem is ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy illegitim kuratórium nevezte ki őket; ez akkor is baj lenne, ha többszörös Oscar-díjas titánokról lenne szó.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.20.
Meseország-ügy: Ilyen erővel vicces fiatalok feljelenthetnék a Macbethet is
Az egyesület kedd délután közleményben jelentette be, hogy bíróságon támadja meg a döntést. „Azt várjuk, hogy a bíróság is kimondja: diszkriminatív és Alaptörvény-ellenes a marginalizált csoportokat bemutató művek megbélyegzése”. Emlékeztetnek, hogy a meseantológiában idősek, romák, szegénységben élők, örökbefogadott vagy bántalmazott gyerekek és hősies lányok mellett leszbikus, meleg vagy transznemű mesehősök is szerepelnek. A mesekönyv a szexualitás témájával egyáltalán nem foglalkozik, a leszbikus és meleg mesehősök éppen úgy jelennek meg benne, mint a hagyományos mesékben a heteroszexuális szereplők.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.19.
Független alkotóműhelyt hoznak létre az SZFE tiltakozó polgárai
Az egyesület részben az általuk el nem ismert kuratórium vezette intézmény kötelékeit elhagyó oktatók és hallgatóik közös munkájának zavartalan folytatása érdekében jön létre, terveik szerint azonban egy autonóm alkotóközösség kibontakozásának is teret ad majd a kezdeményezés. Hozzáteszik, a Freeszfe Egyesület nem csak egy politikai befolyástól független és művészi értelemben szabad alkotóműhelyt jelent majd az SZFE mindenkori polgárai számára, de a Színház- és Filmművészeti Egyetemről a közelmúltban és a közeljövőben várhatóan elbocsátott és ott felmondani kényszerülő oktatók számára lehetővé teszi azt is, hogy alternatív keretek közt folytassák a képzéseket hallgatóikkal.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.18.
A tankerületek akkor sem hajlandók bezárni az iskolát, ha egy pedagógus meghal
Egy általános iskola iskolapszichológusa megrendülten mesélt a 444-nek arról, hogyan veszítették el az egyik szeretett tanítójukat koronavírusban, aki az iskolában fertőződött meg több tanárral együtt. A tanárok és az intézményvezető végig abban reménykedett, hogy bezárják az iskolát, ez azonban nem történt meg, még akkor sem, amikor már tudni lehetett, hogy nagy a baj. „Nagyon vártuk a rendelkezést, hogy bezárják az iskolát. Számolgattuk a napokat. Az őszi szünetben bíztunk, hogy azt meghosszabbítják, de ez végül nem történt meg, novemberre pedig több pedagógusunk is megfertőződött. Várható volt, de mégis külső segítségben reménykedtünk”
(Forrás: 444.hu)
 
2021.01.18.
Gondolatok a tanárképzési reformról. A szükséges és a lehetséges. Gortva János hozzászólása Falus Iván írásához
Az életpályamodell ma nem ismeri el az egyéni teljesítményt, például az innovációt és a tudományos fokozat megszerzését, nem teszi lehetővé az egyes fokozatok közötti várakozási idő csökkentését, esetleg fokozatok átugrását. Tehát teljesen rugalmatlan. Rugalmatlansága még a mestertanár vagy kutatótanári fokozat elérése esetén is jellemző, de az alsóbb fokozatokban különösen égető probléma. A határidőket az iskolai élethez, a tanévek természetes ritmusához kellene alakítani. Jelenleg a szakmai tapasztalat idejét naptári napokban számolják, s napra pontos évek meglétét várják el, holott a tanár tanévekben gondolkodik és él. Ráadásul így egy augusztus végén pályáját kezdő személy hátrányba kerül, hiszen a jelentkezéskor, márciusban kell rendelkeznie a gyakorlati idővel.
(Forrás: tani-tani online)
 
2021.01.17.
Van olyan óvoda, ahova közmunkások mennek be a gyerekekre vigyázni
Az egyébként sem rózsás helyzetet pedig még két kormányrendelet is nehezíti, amiknek súlyos következményei lehetnek a gyerekekre nézve. Az egyik, hogy a gyerekek a 6 éves kort elérve automatikusan iskolába kell menniük, kivéve ha a szülő szakszolgálati, vagy intézményi véleménnyel felvértezve január 15-ig kérelmet nyújt be az Oktatási Hivatalnak, hogy a gyermeke további 1 évig óvodában maradhasson. A másik kormányrendelettel a szakképzett óvodapedagógusok hiányát próbálták orvosolni, amiből azt lett, hogy a „a gyermekek felügyeletét, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy is elláthatja”, magyarán szakképzetlen személy is lehet a gyerekekkel, ami Fábián Katalin szerint elfogadhatatlan.
(Forrás: 444.hu)
 
2021.01.17.
A Z generáció is jócskán megsínyli a járványt
Az említett generáció – életkorából fakadóan – egészségügyi szempontból kevésbé kitett a koronavírusnak, mint az idősebb korosztályok, hiszen hordozóként vannak leginkább számon tartva, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének a mostani időszaknak ők is a kárvallottjai – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak nyilatkozó Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő. Esetükben a pandémia adta helyzet a tanulást, illetve a munkaerőpiaci elhelyezkedést nehezíti meg. Nem elhangolható az sem, hogy a járványhelyzet miatt sok középiskolás szakad el kortársaitól, miközben – a kamaszokra jellemzően – épp ebben az életkorukban értékelődik föl számukra ez a fajta társaság. Elmaradnak a jelentős közösségi programok, mint a ballagás, a szalagavató, vagy akár a fesztiválok, ami ugyancsak negatívan hat a fiatal generációra, illetve a közös tapasztalatszerzéseikre.
(Forrás: Infostart)
 
2021.01.17.
Mit tegyünk, ha túl sok időt tölt a gyerek internetezéssel?
Lehet őket félteni, sőt kell is, de egyvalamit nem tehetünk: nem zárhatjuk ki az internetet a gyerekeink életéből, hiszen ma már a neten keresztül tanulnak, szórakoznak, tartják a kapcsolatot a barátaikkal. Ugyanakkor nem szeretnénk,ha a csemeténk folyton a neten lógna, internetezéssel töltetné a szabadidejét. Hogyan csökkentsük balhémentesen a képernyőidőt? – ehhez ad ötleteket Will Geddes brit kiberbiztonsági szakember a Szülők nagy mobilkönyvében.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.17.
„A kormány mindannyiunkat megrövidít” – Tiltakozik az egyetemek alapítványba szervezése ellen a PDSZ
Úgy vélik, a szakképzésben dolgozók kálváriája, majd az SZFE szétverése annak az előképe volt, ami a magyar egyetemekre vár most. „Az egyetemek alapítványba történő átszervezése az ott dolgozóknak jelentős munkajogi hátránnyal, a törvény szerint járó juttatásaik megvonásával jár! Mindeközben a kormány mindannyiunkat megrövidít azzal, hogy állami támogatások elvesztik közpénzjellegüket” – olvasható a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának állásfoglalásában. „Az egyetemek magánosításával nemcsak közpénzek vándorolhatnak magánzsebekbe, szűnhet meg az egyetemek már eddig is jelentősen csorbult önállósága, de a közalkalmazotti jogviszony elvesztésével az egyetemen foglalkoztatottak a munkavállalóellenes munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek”
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.17.
Új nevek az SZFE tanárlistáján: a zaklatás eltussolásával vádolt Kiss-B. Atilla is az SZFE új tanárai közt van
Több név szerepel a listán a közmédiából is. Az SZFE-n fog tanítani Medveczky Balázs, aki a Fidesz kormányra kerülésekor lett a Magyar Televízió vezérigazgatója, ma pedig a Duna Médiaszolgáltató televízióért felelős igazgatója. Oktató lesz Erhardt Ágoston Gellért, az MTVA Vallási Műsorok Főszerkesztőségének vezető szerkesztője, Banner Géza, a Duna TV műsorvezető-szerkesztője, valamint Hernády Zsolt, aki a kormányváltás után került a Duna TV-hez. Az új tanárok között van Velkovics Vilmos, a Hír TV műsorvezetője is, aki nemrég még az SZFE blokádján gúnyolódott a tévében, és aki néhány órával azelőtt készített alákérdezős interjút Szarka Gábor SZFE-kancellárral többek között az új tanárok neveiről érdeklődve, hogy maga erősítette volna meg a Facebook-oldalán, mellesleg ő maga is a tanárok között van, amiről nem esett szó a műsorban.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.17.
Új nevek az SZFE tanárlistáján: a zaklatás eltussolásával vádolt Kiss-B. Atilla is az SZFE új tanárai közt van
Több név szerepel a listán a közmédiából is. Az SZFE-n fog tanítani Medveczky Balázs, aki a Fidesz kormányra kerülésekor lett a Magyar Televízió vezérigazgatója, ma pedig a Duna Médiaszolgáltató televízióért felelős igazgatója. Oktató lesz Erhardt Ágoston Gellért, az MTVA Vallási Műsorok Főszerkesztőségének vezető szerkesztője, Banner Géza, a Duna TV műsorvezető-szerkesztője, valamint Hernády Zsolt, aki a kormányváltás után került a Duna TV-hez. Az új tanárok között van Velkovics Vilmos, a Hír TV műsorvezetője is, aki nemrég még az SZFE blokádján gúnyolódott a tévében, és aki néhány órával azelőtt készített alákérdezős interjút Szarka Gábor SZFE-kancellárral többek között az új tanárok neveiről érdeklődve, hogy maga erősítette volna meg a Facebook-oldalán, mellesleg ő maga is a tanárok között van, amiről nem esett szó a műsorban.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.17.
Egy ITM-es prezentáció alapján nem választható lehetőség a további egyetemek magánosítása
Az ITM-es prezentáció hosszan sorolja a modellváltás vélelmezett előnyeit. A minisztérium szerint a változáson az állam és az intézmények is nyernek. Előbbi például azt, hogy a társadalmi és gazdasági igényekre rugalmasabban reagáló egyetemek jöhetnek létre, valamint hogy a gazdaság szereplői és az egyetemek között különféle szintű együttműködések alakulhatnak ki. Az iskolák számára az anyag szerint előny lehet az autonómiájuk növekedése, a döntéshozatal egyszerűsödése, az olcsóbb működés, az infó és ingatlanvagyon tulajdonba vétele, az önálló bérstratégia lehetősége és így tovább.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.17.
Az SZTE BTK Professzorok Tanácsának állásfoglalása a fenntartó modellváltásról
A fenntartói modellváltásról felelősen gondolkodni csak akkor lehetséges, ha elégséges információval rendelkezünk a folyamatról. Üdvözöljük az egyetem és a kar vezetésének abbéli igyekezetét, hogy a modellváltással kapcsolatos információk a döntési eljárás előkészítése során az egyetem polgárainak összességéhez eljussanak. Folyamatos tájékoztatás szükséges a tárgyaló delegáció összetételéről, a tárgyalás legfontosabb pontjairól és a tárgyaló felek álláspontjairól. Ezek hiányában az egyetemen belül és a nyilvánosságban is növekszik a bizonytalanság.
(Forrás: szeged.hu)
 
2021.01.16.
PDSZ: A pedagógusokat úgy terelik vissza az intézményekbe, hogy fontos óvintézkedéseket nem rendeltek el
„Követeljük, hogy a köznevelési intézmények dolgozói közvetlenül az egészségügyben és a szociális területen dolgozók után legyenek azok között, akik az Európai Unió megfelelő szerve által engedélyezett oltóanyagban az első körben részesülnek” – kezdi vasárnap kiadott nyílt levelét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Levelüket Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjének, Palkovics Lászlónak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetőjének és Maruzsa Zsoltán közneveléséért felelős államtitkárnak címezték.
(Forrás: 24.hu)
 
2021.01.16.
Oda az ebéd és oda a kedvezmény?
A koronavírusos fertőzésveszély miatt a kormány november 11-én bezárta a középiskolákat, s a diákok online módon vesznek részt a tanórákon. A helyzetből adódik, hogy azok a bejáró tanulók, akik eddig az iskolájukban ebédeltek, a bezárás óta nem biztos, hogy igénybe veszik ezt a szolgáltatást, hisz egy ebédért senki sem utazik naponta órákon át akár 20-30 vagy 70-80 kilométert. Azok a diákok, akik – szociális helyzetük miatt – kedvezményes étkeztetésre jogosultak, elesnek ez által a támogatástól. Keresztes Lóránt, az LMP parlamenti képviselője hétfőn emiatt levélben fordult Kásler Miklós miniszterhez, hogy megtudja: „milyen módon biztosítja a kormány a kedvezményes étkeztetést a digitális oktatásban résztvevő középiskolásoknak?”.
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.15.
Olyan lemaradást okoz az iskolákban a távoktatás, amit hosszú évek alatt lehet csak ledolgozni
a tavaszi tapasztalatokat feldolgozó, mostanában publikált nemzetközi kutatások, és a tanárok tapasztalatai alapján is nagy, és a távoktatásban töltött hónapok növekedésével csak egyre nagyobb annak az esélye, hogy a távoktatás olyan lemaradást fog eredményezni, amit évekig tart majd ledolgozni, ha egyáltalán sikerül. Azt már tavasszal is tudni lehetett a tanárok és a diákok beszámolói alapján, hogy a távoktatásra való hirtelen átállás hatalmas káoszt okozott a magyar iskolákban. Magyarországon is egyértelműen érződik, hogy a távoktatás legnagyobb vesztesei a fiatalabb, hátrányos helyzetű diákok, miközben minél idősebb és gazdagabb egy diák, annál könnyebben tud alkalmazkodni az online oktatáshoz.
(Forrás: g7.hu)
 
2021.01.15.
Soros szervezete már húsz éve érzékenyít az iskolákban
A Labrisz Leszbikus Egyesület immár húsz éve végez érzékenyítő foglalkozásokat Magyarországon. Az egyesület még 2001-ben indította el a Melegség és Megismerés elnevezésű programját, amelynek keretében a budapesti és vidéki középiskolákban már több száz olyan képzést szerveztek, ahol a szexuális kisebbségek és identitások elfogadására nevelik a diákokat. A botrányok miatt népszerűvé vált Meseország Mindenkié című kötet sikerein felbuzdulva a szervezet nemrégiben újabb projekttel állt elő: leforgatta az első hazai leszbikus websorozatot is, amellyel a járvány idején is szeretnék segíteni a leszbikus, biszexuális és transznemű nőket elszigeteltségük feloldásában.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.15.
Az érettségiket a járványügyi szabályok betartásával rendezik meg
Galgóczy Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője elmondta, hogy központi írásbeli érettségiket a járványügyi szabályok betartásával tartják majd meg, hozzátéve, hogy a szülők nem léphetnek be az iskola területére.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.15.
Minden eddiginél több teremre és tanárra lesz szükség az idei középiskolai felvételinél
Január 23-án írják meg a felvételi teszteket a középiskolába készülő diákok. A járványügyi előírások miatt több teremre lesz szükség, van, ahol ehhez általános iskolát is ki kell nyitni. A szokásosnál több tanárnak is dolgoznia kell szombaton, ám ennek a díjazása a jelek szerint nem megoldott, illetve a tankerület „nagyvonalúságán” vagy az igazgatók lobbierején múlik. A tapasztalatok alapján előre kijelenthetjük, nem lesz drasztikusan nehezebb, sem könnyebb a teszt, mint eddig volt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.15.
Nulla kredittel zárhatják le az SZFE-hallgatók őszi félévét
A színművészeti egyetem új vezetése az őszi hallgatói krediteket a tavaszi félévre regisztrálná. Az önköltséges hallgatóktól elkérnék a tandíjat, az állami ösztöndíjas hallgatók féléve viszont „nem veszne el”, nem számítana bele az ingyenesen felhasználható tizenkét félévbe. Az egyetem polgársága nem érti, mi lehet a kuratórium célja az intézkedésekkel, amelyeket egyébként hivatalosan még nem is közöltek velük, pedig februárban már indul a következő félév.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.14.
Törölték az érettségi elhalasztását szorgalmazó petíciót
Mi is beszámoltunk róla, hogy egy végzős diák petíciót indított azért, hogy idén ne tartsák meg az érettségiket, inkább az év végi jegyek alapján zárják le a középiskolai tanulmányokat az érintettek. A kezdeményező arra hivatkozott, hogy a járvány miatt sok hónapja nincs számukra jelenléti oktatás, ez pedig megnehezíti a felkészülésüket. A petíciót közel 30 ezren írták alá, de mint az Eduline észrevette, szerdára visszavonták azt. A hvg.hu-n – nemzetközi példákat, igazgatók, diákok véleményét kikérve – kedden hosszabban bemutattuk, hogy – bár van igazság a felkészülés nehézségeit tekintve a petíciót támogatóknak –, de nem lenne szerencsés, ha elmaradna az érettségi.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.13.
Az oktatási módszer, ami előhozza alkotó énünket
Újszerű megközelítéssel találkozhatunk a Budapesti Metropolitan Egyetemen: az intézmény célja hogy önazonos, motivált és életrevaló alkotókat képezzen. Ehhez igazodik az intézmény hazánkban egyedülálló módszertana is: a portfólió alapú képzési módszer lényege, hogy a hallgatók már a képzés kezdetétől saját portfóliójukon, saját énmárkájukon, saját önismeretükön dolgoznak. A METU-n végzettek ezzel egy olyan eszköztárat kapnak, amihez karrierútjuk bármely pontján, vagy akár karrierváltáskor is nyúlhatnak.
(Forrás: eduline)
 
2021.01.13.
Pálinkás József: Az egyetemi modellváltás a Fidesznek csak hatalmi kérdés
Az egyetemek megkapják a költségvetésüket, működhetnek. Lényegi szerkezeti változás sem történik, ahogyan az első ilyen egyetemi átalakulásnál, vagy a Magyar Tudományos Akadémiától elcsatolt intézetek esetében láthattuk. Az egyetemek lényegét adó, közel ezeréves önigazgatás (autonómia) azonban megszűnik, mert az egyetemet utoljára diákkorukban látott, a hatalom kegyéből élethosszig tartóan pozícióba juttatott kuratóriumok elnökei és tagjai természetesen bele fognak szólni az egyetem minden ügyébe.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.13.
A kormány sem az érettségi időpontján, sem a szabályain nem tervez változtatni
Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. Maruzsa Zoltán azt mondta, az írásbeli és szóbeli vizsgákat egyaránt meg kívánják szervezni. Tájékoztatása szerint az érettségi vizsgákra - ahogy a felsőoktatási felvételikre is - a hagyományos február 15-ei időpontig lehet jelentkezni. Szerinte a tavalyi év bebizonyította, hogy a járványügyi keretek közt is biztonságosan meg lehet rendezni a vizsgákat.
(Forrás: 444.hu)
 
2021.01.12.
Első körben a pedagógusok tíz százaléka kapja meg a vakcinát
Legalább tizenhatezer pedagógus kerülhet be a központi oltási terv harmadik ütemébe, ennyien már biztosan betöltötték a 60. életévüket a nevelők közül. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár hangsúlyozta: ahol csak lehet, továbbra is nyitva maradnak az általános iskolák és óvodák, bár a teljes intézményrendszer felkészült arra, hogy szükség esetén egy nap alatt digitális munkarendre álljon át.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.12.
Maruzsa üzent a PDSZ-nek: Nyitva maradnak az általános iskolák és óvodák
Ahol csak lehet, nyitva maradnak az általános iskolák és óvodák – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádióban. Maruzsa Zoltánt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) követeléséről kérdezték, a szakszervezet szerint ugyanis a koronavírus miatt távoktatásra van szükség. Maruzsa szerint tavasszal bebizonyosodott, hogy az általános iskolákban is működőképes a digitális oktatás, de az is kiderült, hogy ennek az oktatási módszernek a hatékonysága jelentősen életkorfüggő. Főleg az alsó tagozatos diákoknál nem tud olyan hatékony lenni. Ezért, ha van rá mód, ezt érdemes elkerülni szerinte. A digitális munkarendet csak ott rendelik el, ahol már meg is jelent a koronavírus.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.12.
Heteken belül dönt a modellváltásról a négy orvosképző egyetem, Palkoviccsal már egyeztettek
Egy ideje már ismert a tény, hogy a színfalak mögött több egyetemmel is elkezdődtek az egyeztetések a modellváltásról, először a Szegedi Tudományegyetem ismerte el, hogy alapítványi fenntartásba kerülhet, a Debreceni Egyetem rektora pedig azt nyilatkozta, az intézményi autonómia csak nőni fog ettől. Január elején derült ki, hogy kilátásban van a fenntartói átszervezés a nagy vidéki tudományegyetemeken és a fővárosi Semmelweis Egyetemen is. Az intézmények elismerték, hogy tárgyalnak a fenntartóváltásról.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.12.
Az érettségi eltörlése: egy tisztességtelen ajánlat
Volt már egy főpróbája a nem szokványos „koronás” érettséginek Magyarországon: tavasszal a legtöbb tárgyból csak az írásbeli vizsgát kellett megírniuk a diákoknak, a szóbelitől eltekintett a rendszer. Még nincsenek értékelhető adatok erről az érettségi időszakról (bár Maruzsa államtitkár kedden arról beszélt, hogy nem lett rosszabb a tavaszi érettségik átlageredménye a korábbi évek eredményeinél), de az biztos, hogy akkor a vizsga előtt csak két hónapot vesztettek (voltak kénytelenek online tanulni) a maturálók, idén már – ha közben nem nyitnak ki az iskolák – akár kilenc hónap elmaradásuk lesz.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.12.
„ISMERNI KELL A SZÖVEGEKET, CSAK AKKOR LEHET BESZÉLNI RÓLUK” – BESZÉLGETÉS ARATÓ LÁSZLÓVAL A KALLIGRAM MÁJUSI SZÁMÁBAN
„Vigyázni kell a mennyiségre. Sem egy tantervbe, sem egy órába nem lehet mindent és mindenkit belezsúfolni. A holt anyag tanítása pedig teljesen felesleges. A puszta címeké például. Ismerni kell a szövegeket, hisz csak akkor lehet beszélni róluk. Más a műveket tanítani, és más a művekről” – mondja Arató László abban a beszélgetésben, amely a Kalligram folyóirat 2020. májusi számában olvasható. D. Magyari Imre interjújában a Magyartanárok Egyesületének elnöke részletesen vall A szöveg vonzásában című tankönyvsorozat és a Szövegértés-szövegalkotás programcsomag keletkezéséről, tantervekről és a Nemzeti alaptantervről, irodalomelméletről és módszertanról, sőt a problémák kezeléséről és megoldásáról is.
(Forrás: Magyartanárok Egyesülete)
 
2021.01.12.
Csalódtak a pedagógusok, rengetegen hagyják el a pályát
Horváth Péter az InfoRádió kérdésére arra is kitért, hogy az 1995 óta mindegy egyharmadával emelt kötelező óraszámokat már képtelenség tovább növelni, miután már most sem képesek a pedagógusok megfelelő mód felkészülni az óráikra. „Ez nem lehet megoldás semmiféleképpen” – szögezte le. Emlékeztetett: azt, hogy hányan és milyen képességű diákok jelentkeznek pedagógusnak, alapvetően az határozza meg, hogy milyen életpálya kínálkozik a számukra, amit jelenleg nem tart megfelelőnek. Tehát a 2013-ban megalkotott, bizakodásra okot adó életpályamodell nem úgy vált be, mint egykor gondolták, hiszen már 2014-ben elválasztódott a minimálbértől, egy olyan társadalmi standardtól, ami garantálta a pedagógusok társadalomban betöltött anyagi presztízsét. Mára pedig odáig jutottunk, hogy a középfokú végzettséggel rendelkezők béréhez kell felzárkóztatni a kezdő pedagógus béreket – tette hozzá.
(Forrás: portfolio.hu)
 
2021.01.11.
Egy mítosz vége – ezért nem nyitottak ma újra a középiskolák
Azt azonban eddig nem tudtuk, hogyan vizsgáztak az iskolák a nemzetközi mezőnyben. A járványügyi hatóság ugyan nem hozza itthon nyilvánosságra a fertőzöttek életkori adatait, de az európai járványügyi ügynökségnek (ECDC) rendszeresen megküldi azokat. Innen tudható, hogy a 15 éven aluliak körében a múlt év 48. hetében, november 23-29 között volt a legsúlyosabb a helyzet, akkor 2192 gyerek fertőződött meg. Az országban összesen 38 751-en betegedtek meg, vagyis a járvány ugyanakkor tetőzött a gyerekek körében is, mint másoknál, és ők adták az igazolt új esetek hat százalékát. Közben a népességnek a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 14,5 százalékát tették ki.
(Forrás: válaszonline.hu)
 
2021.01.11.
Tízezernyi kisgyerek kerülhet idő előtt iskolába a hiányos kormányzati tájékoztatás miatt
Január 15-éig, péntekig lehet benyújtani a további egy év óvodára vonatkozó kérelmeket. A szülők azonban nem kaptak elegendő tájékoztatást, hogy meghozhassák döntésüket – ez derül ki a Szülői Hang Közösség felméréséből, amelyet az érintettek megszólaltatásával készített el. Az iskolaérettségről szóló pedagógiai döntések esetében megszűnt az óvoda jogköre, a döntés ezért a szülőké. A felmérés eredményei szerint az óvoda csupán az esetek 44%-ában tájékoztatta a szülőket az iskolaérettségi döntés pedagógiai szempontjairól, mivel a kormány nem rendelte el a szülők érdemi, pedagógiai kérdésekre is kiterjedő tájékoztatását. Az esetek 15%-ában az óvoda még az OH-kérelmezés lehetőségéről sem informálta a szülőket, derül ki a felmérésből.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.11.
Mennyit keresnek a pedagógusok? - bajban a nemzet napszámosai
“Most a diplomás átlagbér bruttó 360 ezer forint Magyarországon, míg egy pályakezdő pedagógus körülbelül bruttó 230 ezer forintra számíthat. Ahhoz, hogy vonzó legyen a pálya a fiataloknak, a fizetéseket a diplomás átlagbér legalább 80 százalékára fel kellene zárkóztatni. Ehhez 30-40 százalékos emelésre lenne szükség mielőbb” - kezdi a tanárok bértrendjének bemutatását Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Azért is lenne fontos vonzóvá tenni a pályát a fiatalok számára, mert tavaly nagyjából 7 ezren kezdték el tanulmányaikat a hazai felsőoktatásban, és az eddigi tapasztalatok szerint csak negyedük marad a pályán. A nyugdíjba menő pedagógusok száma azonban ennél jóval nagyobb lesz 2024 után. “A fiatalokat az alacsony bér és a sok munka taszítja, így a kormánynak gyorsan kell lépnie” - figyelmeztet a szakszervezeti vezető.
(Forrás: HRPortal)
 
2021.01.11.
Nemzeti Pedagógus Kar: nem váltotta be a tanári életpályamodell a hozzá fűzött reményeket
A KSH legfrissebb adatai szerint az elmúlt húsz évben egyszer sem volt olyan alacsony a főállású pedagógusok száma, mint most. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy véli, hogy a 2013-ban megalkotott életpályamodell nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - mondta az Info Rádióban. Nem tartja meglepőnek, hogy kevesebb tanár van, szerinte ez a csökkenés hamarosan még látványosabb lesz. A legutóbbi adatok szerint az általános iskolások száma növekedett, legalábbis a megállt a fogyásuk, és várható, hogy stabilizálódni fog a létszám - tette hozzá. Ennek ellenére a tanárok száma csökkent, ami azt jelenti, hogy másfajta munkaszervezési folyamatokra van szükség az adott tantestületetekben.
(Forrás: eduline)
 
2021.01.11.
Már több, mint húszezren írták alá az érettségi eltörlését kérő petíciót
Még csak néhány napja indította el az idei érettségik eltörlését szorgalmazó petíciót egy végzős lány, de ezt már közel 21 ezren írták alá. A lánynak az a kérése, hogy az érettségi vizsgák helyett a jegyeik átlaga alapján kaphassák meg az érettségijüket, illetve a szakmai vizsgáikat. Mint azt mindannyian tudjuk, a jelenlegi vírus miatt jelentősen megváltozott az életünk. Munkahelyek, családok, életek mennek tönkre. Mint minden ágazatra, az oktatásra is nagy súlyt tett ez a helyzet. Keményen tanultunk egész évben, a szeretett Tanáraink is rengeteget dolgoztak és fáradoztak azért, hogy idáig eljussunk. Az OKJ és érettségi vizsgák is májusban és júniusban lennének (írásbeli, majd szóbeli), de a jelenlegi helyzet megnehezíti a diákok és Tanárok munkáját is
(Forrás: eduline)
 
2021.01.09.
Marad az online oktatás: \"nő a szorongás, csökken az érdeklődés\"
A járvány tavaszi hulláma alatt a diákok és a tanárok is belekóstoltak már a digitális oktatási formába: vannak előnyei és hátrányai is. A javítás egy rémálom – az otthonról tanulás pedig nem való mindenkinek – véli az Apáczai Csere János Gimnázium egyik matek-fizika szakos tanára. „Van, aki nagyon könnyen elkényelmesedik, és aztán el is vész valahogy az otthonlétben. Ugye az, hogy nem kell fölkelni, nem kell időben ott lenni, urambocsá\' nem kell felöltözni, lehet egész nap pizsamában ülni a laptop vagy a telefon előtt, ez nagyon sokakat elkényelmesít és van, aki bizony le-lemarad, meg el-eltünedezik.\"
(Forrás: euronews)
 
2021.01.08.
Debreceni Egyetem: A fenntartóváltást a kari vezetők javaslatára vizsgálják
A debreceni és a szegedi egyetemek magánalapítványi működtetésének tervéről szivárogtak ki hírek a hét elején. A Szegedi Tudományegyetemen a bölcsészkar tanácsának tagjait a várható változásokról egy fórumon tájékoztatták csütörtökön – tudta meg a hvg.hu. Ezzel egyidejűleg a magyarnarancs.hu a debreceni intézményben dolgozóktól kapott információkat, szintén az alapítványi fenntartói modellváltás felvetéséről. Tudomásunk szerint más egyetemen is tényként kezelik a váltást, de hivatalos megerősítést, vagy részleteket nem lehet tudni erről. A SZTE egyelőre nem válaszolt a hvg.hu kérdéseire, a Debreceni Egyetem a sajtóban megjelentekre reagálva csütörtökön este egy közleményt adott ki.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.08.
Az utolsó szám – Már folyóiratuk is van az SZFE-s hallgatóknak
Amikor a rangos hagyományos folyóiratok sorra érkeznek a sírgödör szélére (tavaly például az 1969 óta megjelenő tatabányai /Új/ Forrás), vagy kényszerű átmeneti tetszhalálba dermednek (mint december végi közleménye szerint a Hévíz), kiváltképp öröm egy folyóirat születése. Pontosabban újjászületése: a Színház- és Filmművészeti Főiskolának (ma Egyetemnek) volt már folyóirata, a Sirály, a dramaturg szakos hallgatók alapították 1955-ben, és jelentős kihagyásokkal 1982-ig élt. Az SZFE mostani hallgatói kötelességüknek érezték megújítani a hagyományt. „Ellenállásunkat eddig épületekhez, terekhez kötöttük, de ezeket a tereket elvették tőlünk. Kénytelenek vagyunk fiktív tereket létrehozni.
(Forrás: hvg.hu)
 
2021.01.07.
A szexről kizárólag a nemi erőszak jut az eszükbe – Lányi András visszavág a Greta Thunbergtől tartóknak
A tüntető fiatalok, legjobb tudomásom szerint, az életformák gazdag változatosságának fogyatkozása ellen tiltakoznak, a jövő nemzedékek jogainak védelmében lépnek fel, és ezt civilizációnk alapértékeivel összhangban teszik, nem azok ellenében. Igaz, a szép szavakon túl végre határozott intézkedéseket is követelnek a világ vezetőitől: szerintük a bolygó eltartóképességét messze meghaladó túlnépesedést kellene megfékezniük, s az ő dolguk lenne, hogy támogassák a szelíd technológiák küszöbön álló forradalmát, csökkentve az antropogén anyag- és energiaforgalmat, magyarul az esztelen és örömtelen pazarlást. Nem érhetik be ennél kevesebbel. Ezt nevezik manapság „zöld gondolatnak”.
(Forrás: Clime News Hírportál)
 
2021.01.07.
Alapítványi fenntartású lehet a debreceni és a szegedi egyetem
Az oktatókat még hivatalosan nem tájékoztatták, de az információ – ahogy az egyik, lapunknak név nélkül nyilatkozó oktató fogalmazott – „csorog lefelé” a karokon, intézeteken keresztül. „Hogy erről lenne demokratikus vita, az szinte kizárt” – mondta forrásunk. Egy másik vezető oktató úgy fogalmazott, az alapítványi fenntartás konkrétumairól semmit sem tudnak, de az egyetem vezetése „nyíltan és büszkén beszél róla”. Úgy tudjuk, fizetésemelésről is szó van, ám ezt, ahogy egy forrásunk említette, „mézesmadzagként húzták el az oktatók orra előtt”.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2021.01.07.
Operatív törzs: Január 11-én várhatóan nem áll vissza a rendes oktatási rend a középiskolákban
Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár azt mondta: a téli szünet alatt mindenhol megtörtént a takarítás. Közel 20 ezer főt teszteltek le a pedagógusok közül, összesen 209 pozitív esetet szűrtek ki. „Örültünk volna, ha többen teszteltek volna” – tette hozzá az államtitkár. A mai napon 12 óvodában van szünet, az általános iskolák közül csak 0,5 százalékban nincs oktatás.A középiskolákban novemberben rendeltek el digitális oktatást. Maruzsa Zoltán elmondta: az óvatosság mellett döntöttünk. „Az operatív törzs ezért azt javasolja a kormánynak, hogy hosszabbítsák meg a digitális oktatást, így január 11-én várhatóan nem áll vissza a rendes oktatási rend a középiskolákban.”
(Forrás: 24.hu)
 
2021.01.07.
Elvitték a tanítóképzést Kecskemétről
A PSZ alelnökét inkább az aggasztja, hogy a hazai pedagógusképzés egyre nagyobb része szakad el az állami oktatástól és kerül az egyházakhoz. Tavaly novemberben a hvg.hu írta meg: az egri, a kaposvári és a nyíregyházi pedagógusképzés is egyházi fenntartóhoz kerülhet, amivel a tavaly tanítónak felvett hallgatók több mint fele már egyházi intézmény diákja lenne. A fenntartóváltás ellen a PSZ és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is tiltakozott a világnézetileg semleges oktatásért aggódva. Szerintük a pedagógusképzés gerincét továbbra is az állami egyetemeknek kell jelenteniük, ezt a felelősséget az állam nem háríthatja át az egyházakra. Úgy vélik, biztosítani kellene a választás lehetőségét az egyházi és az állami felsőoktatás között, a hozzáférés érdekében arányos földrajzi lefedettség megtartásával és szektorsemleges, egyenlő esélyeket biztosító finanszírozással. Totyik Tamás azt is problémának tartja, hogy az átszervezésekkel a pedagógusképzés keretszámai nem változtak, és az sem várható, hogy vonzóbb lesz a pálya.
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.07.
Csupa rossz választ ad a kormány az oktatásban
Trencsényi László egyetemi tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke veszélyesnek tartja azt, hogy a főállású tanárok száma csökken, mert ezzel gyengül a tantestület szerepe is, ami meghatározó volt egy-egy intézményben. Az, hogy az iskolai autonómiát elvették, a döntések a személytelen tankerületekhez kerültek, ugyanez a problémakör. A fontos csak az, hogy az órákat valakik megtartsák, semmi más. A szakképzés külön kategória, de az sem tett jót a presztízsnek, hogy az ott oktatók egy része kikerült a közalkalmazotti státuszból, ami azért adott valami védettséget. Hogy miért ront el mindent a kormány? Trencsényi László véleménye szerint egyszerűen csacsiságból. Rendkívül alacsony a színvonal az államapparátusban is, nem akarnak maguknál okosabbakat látni. A képzettség leértékelődött, hiányzik a stratégiai gondolkodás.
(Forrás: Klubrádió)
 
2021.01.07.
A NER tankönyvei csak gyönge idomítási kísérletek
A 21. században a világ megismerésének segítésére vállalkozik az iskola, nem pedig arra, hogy ember és ember közt különbséget tevő szemléletre idomítsa a legfiatalabbakat. Ezzel egyébként nem azt éri el a kormány, hogy mindenki osztani fogja azt az álláspontot, amelyet a kormányinfó vagy bármely minisztériumi közlemény harsog, hanem azt, hogy ez a kicsi kompország végleg elszakad a Nyugattól, lemarad még régiós versenytársaitól is, és folytatódik társadalomromboló önsorsrontás. Ha valaki ilyen Magyarországról álmodik, és közben az ellenvéleményt megfogalmazókat nevezi hazaárulóknak, azt kell mondanom, nem ismeri a hazaárulás definícióját. Holott, ami ezekben a tankönyvekben olvasható, az egyértelműen az.
(Forrás: hírklikk)
 
2021.01.07.
„Ha kémiából tennének fel olyan áltudományos kérdéseket, mint a 11.-es nyelvtankönyvben a férfi-női kommunikációról, az világbotrány lenne”
Kálmán maguknak a kérdéseknek és a válaszoknak a tartalmát botrányosnak és áltudományosnak tartja, amik sztereotípiákat vonultatnak fel anélkül, hogy megkérdőjeleznék őket.Szerinte már az első kérdés egy hazugság, ugyanis egyáltalán nem igaz, hogy a nők ne beszélnének legalább annyit politikáról vagy a munkájukról, mint a férfiak. A harmadik kérdést szintén hazugságnak véli, miszerint a nők azért kérdeznek, hogy fenntartsák a kommunikációt, a férfiak pedig csak akkor kérdeznek, ha információhoz szeretnének jutni. „Ezeket hasraütésszerűen írhatták, egyszerűen nem néztek utána. Ha a kémia vagy a fizika tankönyvben tennének fel ilyen áltudományos kérdéseket, mint a 11.-es nyelvtankönyvben a férfi-női kommunikációról, az világbotrány lenne. Ha a reál tantárgyakban elvárás, hogy legyen tudományos alapjuk, akkor a nyelvtanban miért nem?”
(Forrás: 444.hu)
 
2021.01.05.
A Brexit miatt elszállt tandíjak és a pandémia se tarthatja vissza a magyar fiatalokat a külföldön továbbtanulástól
Az Engame egy nem reprezentatív felmérésben kérdezte meg külföldre készülő diákokat és szüleiket. Akik azt válaszolták, hogy a továbbtanulási döntésüket befolyásolja a Brexit, elsősorban a magasabb tandíjat emelték ki (81%) A jelenlegi 9250 fontos (~3,6 millió forint) EU-s tandíj helyett évente 10 000–38 000 font (~4-15 millió forint) közötti összeget, vagyis akár kétszer-háromszor annyit is ki kell majd fizetniük azoknak, akik a brit felsőoktatásban szeretnének tovább tanulni. Korábban az EU-s diákoknak is járt a brit kedvezményes diákhitel.
(Forrás: 444.hu)
 
2021.01.05.
Tovább csökkent a főállású pedagógusok száma tavaly
A pedagógusok mellett csökkent a KSH adatai alapján az előző tanévhez képest a középfokú intézményekbe, illetve óvodákba járók száma is. Az általános iskolások és a felsőoktatási hallgatók száma viszont nőtt, Magyarországon összesen 1,8 millióan vesznek részt a a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. Emelkedett a nem nappali munkarendű képzésben tanulók száma is, míg az általános iskolai és a középfokú iskolai felnőttoktatásban az előző tanévhez képest 14 ezerrel kevesebben vesznek részt.
(Forrás: telex)
 
2021.01.05.
Prievara Tibor: Digitális tanulás vagy \'formális teljesítés\'? Nyolc fontos jel
Minél jobban sikerül az eredeti, \'offline\' szabályozást a digitális térbe átültetni, annál inkább fejlődnek ezen szabályok elkerülésére is a mechanizmusok (mondjuk a diákok részéről). Azonban, ha valóban tanulás történik (nem csak tanítás), kisebb eséllyel veszítjük el a diákokat, mintha csak a formális megfelelésre törekvő \'teljesítés\'. Az alábbiakban összegyűjtöttünk nyolc olyan jelet, amelyek alapján könnyebb eldönteni, hogy \'formális teljesítés\' vagy \'tanulás\' történik.
(Forrás: tanárblog)
 
2021.01.05.
Vakcina: lassú kezdet
Hiába kerülnek naponta kapcsolatba a diákokkal, a tanárok kimaradtak az oltási tervből. Vakcina azoknak is jár, akiknek nincs érvényes tajszámuk. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a közszolgálati rádióban arról beszélt, hogy Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba, azok beadása a több mint tízezer választási helyszínen is történhetne meg. Megjegyezte: mostani tudása szerint nem várható rövid időn belül több millió vakcina, mivel jelenleg a gyártók sem tudnak megbízható szállítási mennyiségeket és időpontokat mondani.
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.04.
ÉRTHETETLEN ÉS MEGDÖBBENTŐ: NEM SZEREPEL AZ OKTATÁS A KORMÁNY OLTÁSI TERVÉN
A PDSZ követeli, hogy a kormány a napokban közzétett oltási tervét úgy alakítsa át, hogy – más európai országokhoz hasonlóan – az oktatási dolgozók az egészségügyi és szociális dolgozókat követően kerüljenek sorra az oltási rendben. Egyáltalán nem számol kiemelten a kormány által közzétett oltási rend az oktatásban dolgozókkal. Azaz az oktatásban dolgozók akkor jutnak vakcinához, amikor amúgy is rájuk kerülne a sor – a kormányzat nem kezeli őket kiemelten veszélyeztetett területen dolgozóknak. Mindezt annak ellenére teszi, hogy a múlt évben elvégzett „célzott” tesztelési körök tapasztalatai alapján a fertőzés legjobban a szociális intézmények, másodikként az oktatás, harmadik helyen pedig az egészségügyi intézmények munkavállalói között terjedt el.
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
 
2021.01.04.
A Pedagógusok Szakszervezete azt követeli, hogy az oktatásban dolgozók is szerepeljenek az oltási tervben
A PSZ szerint döbbenetes az a feltételes miniszterelnöki bejelentés is, hogy tömeges oltás esetén az oltási pontokat a szavazóhelyiségekben rendeznék be, melyek közül sokat nevelési, oktatási intézményekben alakítottak ki, ahová jelenleg még a szülők sem léphetnek be. A PSZ álláspontja szerint a gyermekeken, tanulókon, szülőkön keresztül a társadalom széles csoportjaival érintkező oktatásban foglalkoztatottak számára az oltási terv III. kategóriájában kellene biztosítani az oltás lehetőségét. A III. kategóriájában jelenleg a 60 évnél idősebbek vannak felsorolva.
(Forrás: 444.hu)
 
2021.01.04.
Gyors és eredményes változásokat hozott az oktatásban a múlt év
Sűrű és nehéz év áll a hazai oktatásügy mögött, de a karácsonyi szünet után most úgy tűnik, lassan visszatérhet az élet a normál kerékvágásba, legalábbis az osztálytermek ismét mindenhol megtelnek. 2020 tavaszán a járvány kitörése pillanatok alatt felforgatta a pedagógusok és a diá­kok napi rutinját, ám a tanítás nemhogy nem állt le, a kényszerű válsághelyzet igazi szakmai áttörést hozott. A tanórák az internetre költöztek, és észrevétlen gyorsasággal terjedtek el az innovatív, XXI. századi pedagógiai módszerek. Miközben tavaly az oktatásban is minden a koronavírus elleni védekezésről szólt, a kormány iskolaőrséget és új NAT-ot vezetett be, átszabta a szakképzést, és az oktatói béreket is megemelte.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2021.01.04.
A politikáról férfiak, az érzelmekről nők beszélgetnek a Nemzeti Köznevelési Portál nyelvtankönyve szerint
Lekicsinylő és sértő módon beszél nemcsak a nőkről, de a férfiakról is a legújabb, 11. osztályosoknak szóló online nyelvtantankönyv egyik kvíze. A Nemzeti Köznevelési Portál (NKP) tizenegyedikeseknek szánt online nyelvtankönyve szerint nők és férfiak között különbségek vannak a verbális kommunikációban, „olyannyira, hogy félre is érthetik egymást”. Ezért a tanulóknak szánt egyik feladatban meg kell állapítani, hogy egyes állítások vagy idézetek melyike lehet jellemző a nőkre és melyik a férfiakra.
(Forrás: 24.hu)
 
2021.01.04.
A PDSZ további szigorításokat és a tanárok oltását követeli
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a tanárokat úgy terelik vissza hétfőtől az intézményekbe - a középfokú oktatásban, a szakképzésben dolgozókat pedig nem sokkal ezt követően -, hogy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben lesznek. Olyan óvintézkedéseket sem rendeltek el központilag, amelyek több, más területen dolgozók esetén már alapvetőek, mint a maszkviselés vagy a plexifal. Még most sem történik semmiféle érdemi intézkedés, amikor terjed a vírusnak az eddiginél sokkal gyorsabban terjedő mutációja
(Forrás: Eduline)
 
2021.01.04.
Piarista iskolák a távtanulás időszakában II. Lázár László, Biró Fanni és Tóth-Szabó Veronika írása
A diákok részéről a tanácsokban elsősorban az köszönt vissza, amit a legnehezebb tantárgy magyarázataként is sokan fogalmaztak meg: legyen kevesebb a tananyag és a feladat, legyen több online óra, a határidők legyenek rugalmasabbak, és a tanárok igyekezzenek visszajelzést adni a bekért feldatokra. Sokan azt kérték, hogy ne legyen ebben az időszakban több a feladat, mint „az iskolában szokott lenni”, illetve azt is, hogy a tanárok előreláthatóan osszák meg a feladatokat, ezzel segítve a tanulás tervezését. Ezeken túl sok tanács vonatkozott az értékelésre is: számos diák szeretné, ha ebben az időszakban több lehetőség lenne javítani, azzal viszont nem értenek egyet, hogy az év végi eredményüket lerontja az, ha a távtanulás időszakában nem küldenek be időben feladatokat, úgy érzik, a mostani rendszerben sokszor nem a tudásukra kapnak jegyet.
(Forrás: tani-tani online)
 
2021.01.04.
Piarista iskolák a távtanulás időszakában I. Lázár László, Biró Fanni és Tóth-Szabó Veronika írása
A piarista rend iskolafenntartóként szintén igyekezett a kialakult helyzetre vonatkozóan mihamarabb tartalmi támaszt, iránymutatást adni fenntartott intézményei számára. Ennek eredményeképp napokon belül megszületett egy pedagógiai alapelveket összegző dokumentum, mely a nevelési közösség minden tagjának, azaz a diákoknak, a pedagógusoknak, az intézményi támogató munkatársaknak és a szülőknek egyaránt szólt.
(Forrás: tani-tani online)
 
2021.01.03.
Ez maga az armageddon – feszengő facebookosok a táguló Zuckerberg galaxisban, avagy a krónikás mellékhatások
Túlélési gyakorlat: egy hét Facebook nélkül. Ezzel a bugyutának tetsző felütéssel véresen komoly írások születtek az utóbbi években a blogszférában és az újságokban egyaránt. A közösségi média a létezés, a társadalmi érintkezés, az önkifejezés és -megvalósítás nélkülözhetetlennek tűnő színtere lett, sokaknak pedig a munkaeszköze – miközben egyre többen érzik a virtuális jelenlét krónikus mellékhatásait is. A legokosabb algoritmus sem tud mit kezdeni a karácsonyi bejglik vagy a világgá kürtölt családi álmosolyok áradatával, vagy éppen azokkal a képernyőre fröccsenő frusztrációkkal, amelyek örökre a piaci traccsok tárgyai maradnak, és ezt nagyon helyesen teszik. Lehet-e védekezni a közösségi kitettség, az időrabló idővonalasság miatt jelentkező meghasonulás ellen?
(Forrás: Népszava)
 
2021.01.02.
A GYERMEKJOGI CIVIL KOALÍCIÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA „MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYÉNEK KILENCEDIK MÓDOSÍTÁSA” GYERMEKJOGOKAT KÖZVETLENÜL ÉRINTŐ RENDELKEZÉSEIRŐL
A gyermek önazonossága vonatkozásában: a módosítás a gyermekjogokat kifejezetten és súlyosan szűkítő rendelkezést vezet be: közvetlenül a „gyermek” jogait érintően, valamint áttételesen a „szülő” jogait érintően​. A Gyermekjogi Egyezmény 8. cikke szerint ​„Az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy törvénysértő beavatkozás nélkül tiszteletben tartják a gyermeknek saját személyazonossága – ideértve állampolgársága, neve, családi kapcsolatai – megtartásához fűződő, a törvényben elismert jogát.” Az Alaptörvény e módosítása leszűkíti ezt a védelmi kört, tehát nem a gyermek teljes körű identitása az alkotmány által védett jog, hanem ennek csak leszűkített része: a „​születési nemének megfelelő önazonosság”. Ebből a szűk alkotmányos védelemből értelemszerűen kirekesztődnek azoknak a gyermekeknek a jogai, akiknek családjában akár a szülők, akár saját maguk születési nemtől eltérő önazonossága, identitása a valóságban rendkívül változatos módon előfordul.
(Forrás: UNICEF Magyarország)
 
2021.01.01.
Páncsics Edina: Érintések
A szolnoki Magiszter Alapfokú Művészeti Iskola arról híres, hogy nagybetűkkel írjuk ki, valljuk és gondoljuk, hogy minden diák más (ami igaz is), hiszen a mi tanulóink jellemzően nagyfokú érzelemmel fűtöttek, érzékenyek mindenre, társaikra, a külvilágra, a belvilágra, gyakorlatilag mindenre. A projekt célja a szemléletformálás volt. Azon élmény megszerzésére törekedtünk, mely egy életre szólóan meghatározhatja a diákok hozzáállását az autizmussal élőemberekhez, amely fejleszti az empátiát, és a kompetenciák listájára felveszi az odafigyelés reflexét. Olyan közös élmények megélhetését próbáltuk elősegíteni, melyek az általános napi társadalmi érintkezések során általában ritkábban történhetnek meg. Korosztály: 18 éves középiskolások, valamint 13-tól 20 éves korig autista fiatalok.)
(Forrás: tani-tani online)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep